Skip to main content

A Budapest Fejlesztési Központ 2021. október közepén írt ki nemzetközi építészeti tervpályázatot a Nyugati pályaudvar és környékének megújítására. A TSPC a Sweco Architects + Gateways nemzetközi partnerekkel közösen vett részt a pályázat elkészítésében.

A tervek elkészítése során az alábbi pályázati kiírás iránymutatásait vettük figyelembe:

A pályaudvar gyönyörű csarnoka a műemléki értékeket érintetlenül megőrzi majd. Földszinti terei megújulnak, a csarnok kibővített vágányai a föld alá kerülnek, a felszíni peronok pedig közös tetőt kapnak. Az oda vezető vasúti pálya felújítása révén sűrűbben járhatnak a vonatok, az átszállás és a Nyugatiban elérhető szolgáltatások minősége versenyképesebbé teszik a vasúti közlekedést. A föld alatti vágányok a későbbiekben a vasúti alagútban Buda felől érkező vonatokat is fogadni tudják majd. Megújul a pályaudvar körüli összes köztér, a Nyugati tér és a vasút menti rozsdaövezetek helyén összefüggő, a helyieket szolgáló közpark létesül, amely összeköti a Nagykörutat a Városliget és később Rákosrendező térségével. Budapest legértékesebb, ma halott és kallódó területei kapnak így új életet fenntartható közlekedéssel, sok zölddel, a város közepén éktelenkedő sebek, foghíjak begyógyításával.

A pályázatra készült terv szerint a Nyugati Pályaudvar és környékének felújításával egy új közlekedési csomópont jön létre, rengeteg zöld felülettel. A koncepció bemutatja a jelenlegi és a távlati közlekedési hálózat működését a tervezési terület határain belül, valamint annak kapcsolatait a környező területek hálózatával. Kiemelt figyelmet kap a fenntartható mobilitás, a városi környezet és a közterületek emberléptékű igénybevétele, amely megfelel a jelen kor igényeinek és a jövő kihívásainak egyaránt.

A rendezési koncepció fontos eleme a lineáris park, amely a föld alá süllyesztett sínek fölött a Városligettől a Nagykörútig egy zöld folyosót hoz létre. A közlekedési kapcsolatokat a terv szerint úgy rendeztük, hogy erősítsék a VI. kerület felé az összeköttetést.

A tervpályázat tervezési programjának része:

Új mélyállomás és felszíni, fedett peroncsarnok

Műemléki csarnok új funkciókkal, föld alatti peronokkal

Megújuló aluljáróterek, akadálymentes illeszkedés a városi szövethez

A Nyugati tér korszerű, XXI. századi köztérként átformálva, felüljáró nélkül

A felszabaduló vasúti területeken ökológiai és rekreációs célú zöld közterületek, összefüggő zöld park a Nagykörúttól a Dózsa György útig

Új közúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolatok a XIII. és VI. kerület között, valamint a vasút mentén

 

A pályázati anyagot készítette:

 

Sweco Architects AB

Gateways B.V.

TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft.

Lépték-Terv Tájépítész Iroda Kft.

Bollinger + Grohmann Engineers Kft.

Systematica S.r.l.

Bartenbach GmbH

Biopolus

Mannvit

Tomlin Ltd

Brick Visual Solutions Zrt