Hírek

Ilyen volt 2018-ban a TSPC: lendület, egyensúly, formálódás

2018. december 29.

Évzáró interjúnkban a TSPC különböző szakterületeiről hívtunk egy beszélgetésbe kollégákat, hogy arról kérdezzük őket, szerintük milyen évet zárt a cég. A lendület, a formálódás és egyensúlyozás hívószavak mellett szóba került a győri iroda költözése, a nemzetközi piacra lépés és az, ahogy a családias légkör a szakmai kihívásokkal találkozott. Szerettük, végigdolgoztuk, most pedig örömmel tekintünk vissza rá: ilyen volt a 2018-as év a TSPC munkatársai szerint. A decemberi délutánon egymással beszélgetett:

Kádár Mihály,  a TSPC Csoport tulajdonos-ügyvezetője

Könözsi Szilvia, építész tervezési igazgató

Horváth Zsanett, a Győri Iroda szakmai vezetője és projektvezető építész

Kovács-Szarka Zsófia, designer és belsőépítész tervező

Nagy Tamás Bajnok, mérnök tervezési ágazatvezető, szenior tartószerkezeti tervező és műszaki ellenőr

A beszélgetés második része a 2019-es tervekről és célokról januárban jön majd!

 

 

 

 

 

Ha egy szóval jellemeznéd 2018-at, mi lenne az?

Misi: Lendület. Számomra a gyorsaság, hatékonyság, a rengeteg munka és az innováció egyvelege az, ami ezt az évet jelentette. Ezt hívom én lendületnek, de a lendület valójában kölcsönös ráhatás, ezeknek a folyamatoknak a találkozása.

Szilvi: Egyensúlyozás. Ebben az évben a legfontosabb volt, hogy a munka terén megteremtsem az egyensúlyt a projektek és a szervezet fejlesztése területén rám háruló új feladatokban. A visszajelzések alapján ez sikerült.

Zsanett: Tanulás. Én ebben az évben rengeteget tanultam és itt lenni a TSPC-nél nekem egy 180 fokos fordulat, nagyon nagy lehetőség. Korábban én egy egyéni vállalkozásban dolgoztam ahol csak magamért feleltem és csapatban gondolkozni, csapatot irányítani nagy feladat. Még tanulom.

Bajnok: Változások. A cégstruktúrában sok változás volt, és én úgy éreztem, hogy az elmúlt három
évhez képest ebből idén jutott a legtöbb. Az elmúlt év nekünk, mérnök tervezőknek is sok
tekintetben rohanás volt, egy rakás váratlan helyzetben kellett megállnunk a helyünket. Fontos lesz
ennek a tapasztalatait összegezni és levonni a tanulságot.

Zsófi: Formálódás. Nagyot nőtt a győri csapat ebben az évben és a költözésekkel megtaláltuk a helyünket is.

 

Milyen mérföldkő volt idén a cég életében és a személyes szakmai karrieredben?

Misi: Úgy tudnám megfogalmazni, hogy a szervezetépítés papírra vetése. Ez azt jelenti, hogy mind a dolgozók felé, mind kifelé transzparenssé tettük azt, hogy hogyan működik a TSPC – nagyon fontos mérföldkő volt ezt tisztázni mindkét irányba.

Szilvi: A cég idén nagyot lépett előre a szakmai fórumokon, bekerült a mérnök szakma tudatába széleskörű feladataink révén. A saját eredményem ennek építésében való aktív részvétel.

Zsanett: A győri iroda költözése, ami egy igazán pozitív változás és nagyon vártuk. Itt vannak az üres asztalaink és érezzük, hogy fel fog töltődni a csapat. Gyönyörű helyünk van és jó itt lenni. Számomra van egy személyes mérföldkő is, a győri iroda szakmai vezetéséhez a kinevezés, illetve néhány héttel később kezdődött a II. János Pál tér, ami egy hatalmas feladat és komoly mérnöki bravúrt fogunk véghez vinni.

Bajnok: Az én egyik meghatározó élményem az volt, hogy egy nagyobb futó projektben kicserélődött a vezető tervező és az én feladatom volt, hogy segítsem az új tervezőt a fonal felvételében és biztosítsam a tartószerkezettervezés zökkenőmentességét. A másik, ami most eszembe jut, hogy több, idén felvett kollégát is én vezethettem be a cég életébe és az én irányításom alatt kezdtek el dolgozni. Nagyon jól esett az a bizalom, amit a felettesemtől kaptam.

Zsófi: Számomra a győri iroda költözése a Dunakapu térre igazi hazaérés volt. A belváros szívében, a
Duna partján, a pezsgésben, a karácsonyi vásár közepén, az óriáskerék mellett dolgozni nagyon
inspiráló. Jó bejönni az új irodába és szép környezetben alkotni.

 

Milyen irányba változott a TSPC idén?

Misi: Nemcsak nagyobb, hanem tudatosabb is lett. Egy olyan szakmai fejlődésen ment keresztül a cég, ami a hatékonyságnöveléssel párosítva nemcsak belépő, hanem helytálló is lesz a külföldi piacon.

Szilvi: Megerősödött. A mérnöki szolgáltatások komplexitása terén elért jelentős eredményeket, amiben ma Magyarországon kevesen tudnak a TSPC-vel versenybe szállni.

Zsanett: Ez a cég abban a legerősebb, hogy fel tudja venni a 21. század tempóját ás úgy tud megoldásokat szállítani, hogy nincsenek berögzült válaszaink, keressük a legjobb választ minden egyes szakmai kérdésre.

Bajnok: Szerintem annak ellenére, hogy nagyot nőtt a létszám, a csapatszellem sokkal erősebb lett. Családias a cég a mérete ellenére is, és ez nagy dolog. Nekem az is fontos, hogy az arculat az elmúlt időszakban egységesebb lett, a honlap pedig hívogatóbb.

Zsófi: Idén csatlakoztam a céghez, és nagyon örülök, hogy sok olyan pillanat volt, amikor csapattá
formálódtunk. Ilyen volt például a győri gokartozás vagy a sárkányhajózás a Dunán, a Crazy Run, amit
végignevettünk vagy a felejthetetlen etyeki csapatépítő.

 

Mi az a projekt, ami talán nem a leglátványosabb, és a szívedhez mégis a legközelebb áll?

Misi: Egyrészt mindig az aktuális projekt áll hozzám a legközelebb. Másrészt a saját projektünk, az irodaépületünk, a győri Dunakapu tér 7. Egy magyar építészirodának az, hogy összeraktunk saját erőből és tudásból egy otthont, munkahelyet és ingatlant magunknak, nagy dolog és nem mindenkinek adatik meg. Fontos ebben az is, hogy műemlék, itt vannak a gyökereim és szimbolikus jelentőségű, hogy a Dunakapu téren van, amit a mi munkánk formált olyanná, amilyennek most a győriek látják.

Szilvi: Jellemzően nagy projekteket viszek, többnyire éveken át ívelő feladatsorral. Ha van rá lehetőségem, mindegyikbe szívesen csempészek a társművészetekből valamit. Ilyen volt a Győri Dunakapu tér elkészült Pulzus szobra.

Zsanett: A János Pál projekt, ez egyértelmű. Komoly szakmai kihívás a 6 szint mély automata garázs tervezése és ez egyben hosszú munkafolyamat is. Bízom munkatársaim szakértésében, enélkül a bizalom nélkül ez a projekt nem valósulhatna meg. Valamint a Hallgatói program melynek januári indulását már nagyon várom.

Zsófi: Formatervező művészként én egy kicsit más szemmel látom a világot, mint az építész kollégák és azt gondolom, hogy ez mindenkinek jó. A projektek életébe a belsőépítészet és grafikai megjelenés fázisában kapcsolódom be, ami nagyon izgalmas és szép feladat, és ez a rész mindig látványos.

Adatkezelési tájékoztatónk jogszabály változás miatt frissült, de az adatok kezelésének részletei változatlanok. A weboldalon cookie-kat használunk az optimális működés érdekében.
Elfogadom