Különleges érzés egy projekt első napján odaülni a tervezőasztalhoz és öröm lekapcsolni az irodában a villanyt egy projektzárás végén. Ami a kettő között történik, az gyakran sok éven át tartó munka, tervezés, újratervezés, találkozók, egyeztetések, álmos hétfők, fáradt péntekek, nagy ötletek, még egy utolsó tervmódosítás vagy csak egyszerűen: munkanapok a TSPC irodáiban. Az Under Construction sorozat ezekbe a végigdolgozott hétköznapokba szeretne bepillantást engedni egy munkatárs megszólításával – csak három rövid kérdés, pont annyi, amennyi egy kávészünetbe belefér.
Fejér Szabolcs kollégánkkal, a TSPC tartószerkezeti tervezési ágazatvezetőjével beszélgettünk.
Szabolcs, mi az, amin most dolgozol?
A Testnevelési Egyetem új kampuszának Atlétika csarnok-Uszoda-Sporthotel épületegyüttesét tervezzük. Ebből is kiemelném az uszoda tervezését, mint szerkezetileg érdekes feladat. A projekt elején megvizsgáltuk, hogy a meglévő uszodaépület esetleg megtartható-e, hiszen az épület maga még nincs közel a tervezési élettartamához és az ilyen korú épületek bontása mindig felvet, és teljesen jogosan, gazdaságossági kérdéseket. Végül amiatt döntöttünk a bontás mellett, mert a meglévő épület megtartásával nem tudtuk volna a megrendelő által igényelt funkciókat elhelyezni a telken. A megoldás egy kompakt épületegyüttes lett, melynek a Kis János altábornagy utcai oldalán kapott helyet az uszodatér, egyébként a meglévő uszodához hasonló pozícióban.
Miért izgalmas neked személy szerint a projekt?
Az, hogy egy épületbe helyeztünk el rendkívül változatos funkciókat, a tartószerkezeti rendszerrel szemben is számos kihívást hozott magával. Az épület olyan, mint egy „vizsgafeladat”. Sokféle födémrendszer, merevítési megoldások alkalmazását indokolta. A tervezőasztal mellől sokszor nehéz eldönteni, hogy az anyagfelhasználás szempontjából optimalizált szerkezet és az ismétlődő elemekből, egyszerűen kivitelezhető szerkezet között hol van a JÓ megoldás. Kíváncsian várom azt az időszakot, amikor elkezdődik a kivitelezés, mert a munkánkról ekkor kapjuk az igazi visszajelzéseket.
Milyen különleges megoldásokat szállít a TSPC ebben a projektben?
Tartószerkezeti szempontból a legszokatlanabb feladatot a nagyfesztávú, járható zárófödémek jelentik. Az uszodatér fölött közel 40m fesztávú födém épül, melyen tetőterasz kap helyet. A mérnökök évtizedek óta keresik a megoldást a városok sűrű beépítése okozta kihívásokra. A kérdésre adott legkézenfekvőbb válasz a magasházak. A campus tervezése során a fő problémát az jelentette, hogy a rendelkezésre álló telket olyan sűrűn be kellett építenünk, hogy a kampusz fő funkciója a szabadtéri sport az Alkotás utcai tömbből kiszorul. Ezért született az a megoldás, hogy a sportcsarnokok tetején biztosítunk ennek teret.