Hamarosan befejeződik a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum felújítása: a költő egykori otthona szép és igényes megjelenést kap. A felújítás célja az volt, hogy az intézmény a Szózat szerzőjéhez méltó, turisztikai célokra is alkalmas épületben működhessen tovább. A generáltervezései feladatokat a TSPC látta el, építészpartnerünk Ónódi Szabó Lajos és a Bicske Építő Kft. voltak.
„Fontosnak tartjuk, hogy az Emlékmúzeum hiteles, az egykori lakóihoz és az itt képviselt szellemi örökséghez méltó tér legyen – mondja Kádár Mihály, a TSPC tulajdonos-ügyvezetője. A kápolnásnyéki építészeti projekt célja nem több és nem kevesebb, mint olyan környezetet megvalósítani, amely az életmű megértését támogatja és a látogatáskor elmélyülésre biztat.”
Vörösmarty Mihály életének első és utolsó éveit töltötte ebben a házban: az eredeti, fazsindelyes tetőzetű, egyszerű, földszintes ház fontos szerepet játszott a költő életében. Az épület elsősorban nem építészeti, sokkal inkább szellemi értékei miatt képvisel védett értéket: a felújítás során a feladatok közé tartozott az állapotfelmérés és a tervezés, melynek fókuszában az állt, hogy a szakemberek az épületet megszabadítsák az évtizedek alatt rárakódott javítási megoldásoktól és egy egységes, korszerű, esztétikus teret hozzanak létre. Fontos kérés volt a megrendelő részéről, hogy az Emlékmúzeum iskolás- és felnőtt látogatócsoportok számára is kényelmes tér legyen, ami Vörösmarty egykori otthonának hangulatát sugallja.
A vadgesztenyefa-lugas szép megérkezés az Emlékmúzeumhoz, amelyet impozáns méretű kert ölel körül. A kertépítési munkák a befejező fázisban tartanak, megújul a ház körüli park, ahol az utak találkozásánál márvány talapzaton Vigh Tamás szobrászművész Vörösmarty Mihály mellszobra látható. A kápolnásnyéki emlékház hamarosan nyitott kapukkal várja látogatóit.
Néhány érdekesség a projektről:
Bár a ház több helyen Vörösmarty szülőházaként szerepel, a költő valójában Nyéken született, a család csak később költözött át ebbe az épületbe. A házat Nádasdy gróf gazdatisztjeként használhatta Vörösmarty Mihály édesapja. A ház későbbi lakója volt Kresz Géza hegedűművész, ám a Kresz család nem élt benne életvitelszerűen, csupán nyári lakként használta a kúriát. A házban 1950-ben, Vörösmarty születésének 150. évfordulóján irodalmi múzeumot nyitottak: az új kiállítás berendezését most a Petőfi Irodalmi Múzeum végezte el.
Stáblista
Megrendelő: Velence-tavi Terület- és Településfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Generáltervező: TSPC – Kádár Mihály
Felelős építész tervező: Bicske Építő Kft. – Ónodi Szabó Lajos, Ónodi Szabó Ákos
Kerttervező: Almási Balázs egyéni vállalkozó
Műemlékvédelmi tervdokumentáció: Fáy Piros
Épületgépészet: Innoépület Kft. – Vincze Gábor
Villamosság: Kovács Balázs
Úttervezés: Horváth Project Mérnök Iroda Kft. – Horváth Zoltán
Építészeti és kertépítési generálkivitelező: FENYŐ KHT Kft. és Greenart Kft. közös ajánlattevők
Projektvezető: Yilmaz Beáta, VTT Nonprofit Kft.
Kiállítás: Petőfi Irodalmi Múzeum, vezető kurátor: Dr. Kovács Ida
A Kresz családról szóló kutatási anyag összeállítója: Bányai Balázs történész
Szakértő: L. Simon László
Fotó: Juhász Norbert a TSPC megrendelésében