Skip to main content
MIND
VEZETŐK, IGAZGATÓK
OSZTÁLYVEZETŐK, CSOPORTVEZETŐK
PROJEKT-
MENEDZSEREK
PROJECTVEZETŐK

HUSZÁR ATTILA

Épületinformációs Kivitelezési Csoportvezető

Attila 2010-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Karán, majd 2023-ban ezt egy BIM Szakmérnöki diplomával is kiegészítette. Tanulmányai után több kisebb építészeti vállalkozásnál is dolgozott egyidejűleg. Emellett a tervezéseken túl ezekben a cégekben fejlesztette a tervfeldolgozási rendszerek hatékonyságát. 2012 októberétől csatlakozott a TSPC-hez, jelenleg a BIM csoport vezetőjeként és projektvezető építészként erősíti a Cégcsoportot. Attila szenvedélyesen követi és alkalmazza az új technológiai fejlesztéseket az építészeti szakmában. Célja, hogy a munkavégzést minél hatékonyabbá tegye, és az automatizálható folyamatokkal minél kevesebb időt töltsön, így több idő jut a kreatív mérnöki feladatokra. Munkája során különösen vonzódnak hozzá a komplex funkciókkal rendelkező középületek tervezése. Felelős tervezőként több uszoda és sportlétesítmény tervezésén dolgozott. Töretlenül elkötelezett az iránt, hogy az épületek a lehető legenergiahatékonyabbak legyenek, mind a kivitelezés, mind pedig az egész élettartamuk során.