Skip to main content

Március 22-én ünnepeljük a víz világnapját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A világnap alkalmából összegyűjtöttük a TSPC Csoport azon projektjeit, melyekben a víz kulcsszerepet játszott.

A víz világnap megtartását 1992-ben kezdeményezte az ENSZ közgyűlése a Rio de Jaineróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferencia hatására. 1993-ban a Víz Világnapja már hivatalosan is megrendezésre került. Az ENSZ közgyűlés célja az eseménnyel nemcsak a figyelemfelhívás, hanem az egészséges ivóvízhez való hozzáférés biztosítása mindenki számára 2030-ig.

A TSPC Csoport számos projektben vett részt, melyeknek középpontjában a víz állt.

Millenáris Széllkapu Park

A 2019-ben átadott modern pihenőpark Budapest egyik leginkább szennyezett pontján képez zöld szigetet, melyen átfúj a friss levegő. A sűrű növényzetű rész az erdőt, míg a vadvirágos rész a magyar mezőket hívja életre, mely két részt összekapcsolja a 650 négyzetméter felületű tó, amely z élővizek világát idézi meg.

Nádasdy-kastély

A kastély rekonstrukciója több szakaszban valósult meg, végül 2021-ben került átadásra. Az épület műemlékvédelmi célú felújítása mellett sor került az egykor pompás, különleges növényzettel berendezett angolpark felújítására is, így megújult az a mesterséges tó is, melyhez változatos vonalvezetésű sétautak vezetnek. A tóban egy romantikus sziget is létesült.

Zalaegerszeg Városi Uszoda

Zala megye legjelentősebb uszodafejlesztése 1852 négyzetméternyi úszófelülettel valósult meg. A városi uszodában egy 50 méteres medence, tanmedencék, egy kültéri medence és vizes játszótér is várja a látogatókat. A medencék vízét a több mint 1000 m mélységig lefúrt melegvizes kútvíz energiája melegíti, ami hatalmas eredmény, hiszen az uszoda technológiájából fakadó energiaigények túlnyomó részét a medencevíz fűtése jelenti. Az uszodában számos megoldás gondoskodik a látogatók kényelméről és a környezet védelméről.

Szegedi Tiszavirág Sportuszoda

A 2020-ban átadott uszodában a World Aquatics előírásainak megfelelő 50 méteres, mozgatható vízfalú, tízpályás versenymedence, bemelegítő- és melegvizes tanmedence és egy lazító ülőmedence várja az úszni vágyókat. A víz rétegvizes fúrt kútból származik, amely megtisztítva kerül az uszodába. A vízkezelő technológia olyan megoldást használ, mely során a víz sokkolására vagy forralására nincs szükség – ez energetikailag és gazdaságosság szempontjából is kedvező. A medencevíz klórtartalma olyan minimális, hogy öntözésre is lehet használni, így a záportározón kívül egy öntözési célú tároló is épült.

A környezetvédelem és a fenntartható tervezés kiemelt fontosságú cégcsoportunk munkáiban. Innovatív technológiáinkat a folyamatosan megvalósuló projektek alkalmával is hasznosítjuk, így a megfelelő zöld megoldások részét képezi az Éghajlat-, környezet-és energiatervezés (CEED).