Projektek

Amára Piac

Amára (al-‘Amāra) város Irak délkeleti részén, Bagdadtól délre, a Tigris alsó folyása mentén, a Mezopotámiai-alföld alacsony fekvésű síkján található, 9 méteres tengerszint feletti magasságban, az iraki határtól mintegy 50 kilométerre.

Mejszán kormányzóság székhelye, félmilliós lakosságával az ország tizedik legnépesebb városa. A síita vallású arabok, szábeusok és lúrok lakta település nevezetes ezüstművességéről és kézzel szőtt szőnyegeiről, a Tigris folyón zajló kereskedelem, valamint a Bagdad-Baszra közút egyik fontos állomása.

A város az elmúlt évtizedben, az iraki háború dúlásainak áldozata volt, települési infrastruktúrája pusztult, viszont a város a helyzetéből és a háború utáni szemléletváltásból adódóan kiemelt potenciával rendelkezik az országon belül. A város fellendítésének egyik eleme a kereskedelem és a közalkalmazotti irodai háttér fejlesztése. Az Amárai Önkormányzat felkérésére készítettük el a városközpontban található telekre az új városi piac koncepcióterveit.

A tervezési helyszín egy 5800 m2-es telek, a város szívében, ahol korábbi, szintén kereskedelmi és irodai funkciókat ellátó épületegyüttes, és egy raktárcsarnok áll, szumma kb. 5800 m2 hasznos alapterülettel. A megrendelő az épületek lehetőség szerinti újrahasznosítását preferálta, azonban azok adottságait megvizsgálva csak részbeni megtartásuk indokolható.

PROGRAM

Az megrendelői elképzelés alapján új, a helyi kereskedelemre jellemző piacot is magába foglaló bevásárlóközpont, és a helyi adminisztratív tevékenységet folytató réteget kiszolgáló irodablokk kapjon helyet, a fejlesztési terület alatt beépített mélygarázzsal. A kiterjedt program és a gazdasági megtérülés érdekében a rendelkezésre álló tervezési területet teljesen, zártan beépítettük. A meglévő kereskedelmi épület megtartása miatt viszont csak a terület kétharmadát hasznosítható ésszerűen mélygarázsnak, viszont akkor az két szinten.

FORMA

Az épület tömegformálása az amárai forró sivatagi klímájára és a kultúrára reflektál. Célunk egy rejtett oázis megalkotása volt, ahová ha belép a látogató, akkor a belső klíma és a szolgáltatásokból adódó lehetőségek nyugtatóan szolgálják ki. Ezek alapján a külső homlokzat teljesen zárt, esetenként perforált burkolatot kap a természetes fény bejutását segítve. A hasíték szerű bejáratoknál és a bazárokra emlékeztető közlekedő sávoknál, és a középső átrium fölött van csak üvegezés, minimalizálva a felhevülő belső felületeket. A külső burkolat valamilyen természetes kő vagy vésett betonfelület, rávetített kulturális mintával tagolva.

FUNKCIÓ

Alapjában véve kereskedelmi funkciókat ellátó vasbeton szerkezetű épület két alagsori, földszint +4 szinttel, és tetőkerttel rendelkezik.

Az földfelszín alatt figyelembe vettük, hogy megrendelői kérésre, a telek keleti oldalán, a Tigris folyó felé néző meglévő kereskedelmi épület alapozását és szerkezetét megtartottuk, így a telek csak részben alápincézett, de összesen 182 db gépjármű tárolására alkalmas mélygarázs, valamint az épület üzemeltetésével kapcsolatos gépészeti terek kaptak helyet.

A földszinten, a város közlekedési infrastruktúrájából adódó szerkesztési elv alapján, nyiladékszerű bejáratok találhatók, melyek a belső közlekedés kezdő és végpontjai, valamint a természetes megvilágítás egyes forrásai. A bejárati szinten található, a régi épület helyén az autentikus helyi hagyományokat mutató piactér, az épület központi átriuma, kis- és nagyméretű eladóterek és az épület gazdasági üzemeltetési terei.

Az 1. szint lényegében két részre osztható, nagy kereskedelmi egységek, és kis üzlethelyiségek sora. A város működése és fejlődése szempontjából, illetve projektszinten gazdaságilag fontos a nagy alapterületű üzlethelyiségek, így termék kínálat biztosítása a városlakók számára.

A 2. szint különlegessége a régi épület kontúrja fölött elhelyezkedő 2800 m2-es tetőkert, melyet javaslatunk alapján exkluzív üvegezett falú, körbejárós kerengővel kereteztünk, valamint e köré csoportosítanánk az étkezéssel, relaxálással kapcsolatos üzleteket. A tetőkert és belső átrium közötti vizuális kapcsolat a rétegződött oázisok képét hivatott szimbolizálni. A belső átrium lefedése célszerűen árnyékolható, a megfelelő forrás rendelkezésre állás esetén fotovoltaikus üvegtetőt kap, mely egyfelől természetes megvilágítást, másfelől a zárt kialakításból adódó természetes megvilágítás energiaigényét támogatja. A 2. szint az összesen 13500 m2 alapterületű kereskedelmi funkció utolsó szintje.

A 3. és 4. szinten találhatók a város adminisztratív tevékenységet kiszolgáló, a mélygarázzsal közvetlen kapcsolatú irodablokkok, összesen 1620 m2-en. Ahogy funkcióban más, úgy építészeti karakterben is eltérő megjelenésű. Az irodai életet tágas 3. szinti terasztetővel egészítettük ki, a tetőkertre való rálátással.

  • helyszín :Amára, Irak
  • funkció :bevásárló központ
  • év :2015
  • bruttó szintterület (m2) :23500 m2
  • projekt érték :19M EUR
  • megbízó :Amarái Önkörmányzat
  • tevékenységek :koncepció terv
  • munkatársak :Rónaszéki Gábor, Tömösi Örs, Parai Zoltán, Tornyi Dávid